A spirituális világháború-sorozat negyedik kötetét írom

A sorozat, amit 2015-ben kezdtem el, most éppen Afrikában jár. A hosök a fekete seregek, az osi afriakai démonok (a fekete és fehér mágia) ellenében próbálják, megtalálni a frissen megválasztott II. Péter pápát, aki már megválasztásának közülményeivel is a feje tetejére állította az egyházat. Azt, amit a korábbi pápák – akár a jelnelegi reformernek tekinette pápa, Ferenc – sem mert, vagy a püspökök és az egyházi hatalmasságok ellenében nem volt képes megtenni, azt az elso afrikai születésu pápa megteszi.

A negyedik részben fundamentális igazságokat tárgyalunk majd ki (pl. hogy Isten miért a gyengéket teszi oly erossé, hogy rajta keresztül hatalma nyilvánvalóvá váljon), és végre megismerhetjük azt az embert, aki képes volt lebontani a katolikus egyházra rakodótt súlyokat, amelyek oly nehézkessé és tették, és elfordították ot a hívektol, és magától Istentol is.

Az újjáéledo keresztény egyháznak ido kell, és a helyén keletkezo urben (amelyet tulajdonképpen saját hatalmasai ástak meg évszázadok alatt) egy okkult világvallás éled…

De mindezek ellenére van remény… errol szól majd a negyedik rész.

Megjelenése 2016 végén várható.

Categories: Spirituális világháború-sorozat